Túlélési stratégiák IV. – “Felforgató öltés”

2026. január 30 – 31. Sárvári Regina
2026. február 27 – 28. Matulányi-Szabó Zita
2026. március 27 – 28. Celina Eceiza (ARG)

“Felforgató öltés” (1)

Negyedik alkalommal szervezzük meg a Túlélési stratégiákat, a Lehetőségek tere téli művészeti szeminárium-sorozatát, idén a “társadalmi szövet” hívószó mentén.

A textilmegmunkálást és -díszítést sokáig csak nők által végzett foglalatosságként vagy népművészetként tartották számon. Az 1960-70-es évektől több női alkotó éppen ezt a hozzáállást kérdőjelezte meg és tette fő alkotói módszerévé a textíliák használatát, vagy a kézimunka különböző műfajainak alkalmazását fontos üzenetek hordozóiként. Míg az elfelejtett női életművek újrafelfedezése mellett ma trenddé vált a textil alapú alkotás, a műfaj művészeti kánonba való beemelése és elismerése nem történt meg.

A kézimunka kollektív hagyományait tekintve fontos szerepet játszottak a falusi fonók, amelyek a népi kultúrában a 20. századi modernizációig a téli időszak legfontosabb társasági helyszínként működtek. A fonóban zajló közös munka, a generációkon átívelő tudásátadás (fonás, szövés, hímzés) mellett fontos alkalmat teremtett a kapcsolatok ápolására, az információcserére és a szórakozásra, nemcsak az ott dolgozó nők, hanem a betérő férfiak számára is. Míg a modern életmód miatt a kézimunka nagyrészt kikopott a hasznos háztartási tevékenységek közül, női aktivista csoportok világszerte újra felfedezik – sokszor archaikus női közösségekben – ezt a hagyományt, és a társadalmi igazságtalanság elleni közösségi fellépés eszközeként használják.

A “társadalmi szövet” kifejezés a társadalom rendszerét egy fonalakból álló szövet struktúrájához hasonlítja. Ezen szövetet alkotó szálakat a társadalom működését biztosító vagy éppen korlátozó intézmények és az azt összetartó, láthatatlan kapcsolódások, normák, íratlan szabályok alkotják. Az idei programban az identitást alakító szociokulturális környezetre, a kollektív gondoskodás és az oltalmazó terek szükségességére irányítjuk a figyelmünket. A felkért művészek által hozott textil- és kézimunka alapú módszerek alkalmazásával a résztvevők személyes és kollektív történeteket jeleníthetnek meg. Az együttlétek célja az is, hogy a jelenlévők a közösségi alkotáson keresztül kapcsolódva egymáshoz, pillanatnyi vagy akár tartós közösségeket formálhassanak. A workshopon való részvételhez nincs szükség kézimunkában való jártasságra; olyan közeget teremtünk, ahol bárki nemtől/hovatartozástól/érdeklődéstől függetlenül foglalkozhat textillel.

(1) A cím a brit feminista művészettörténész Rozsika Parker 1984-es könyvének elnevezésére utal, amelyben bemutatja, hogy történetileg miként kapcsolták a kézimunkát a nőiességhez és a passzív háziasszony szerephez, majd hogyan vált már a 19. században az ellenállás és az önkifejezés eszközévé a nők számára.

Részletek:

A program az alkalmat tartó művész péntek esti prezentációjából (nyilvános és ingyenes) és egy szombati workshop napból áll (jelentkezés alapján, részvételi díj befizetésével).

Három alkalom: 21.000 Ft
Egy alkalom: 10.000 Ft

Jelentkezés: https://forms.gle/sVsEf4t4tYfFjE8z8
Jelentkezési határidő az első alkalomra: 2026. február 23. éjfél

Amennyiben gondot okoz a díj megfizetése, de szeretnél részt venni, kérünk, írj nekünk az office@lehetosegektere.hu e-mail címre.

1.

Január 30. 18.00 – 19.30 Sárvári Regina prezentációja
Január 31. 11.00 – 17.00 Workshop Sárvári Reginával

Ami politikai, az személyes

A workshop kiindulópontja „a személyes, az politikai” (the personal is political), a feminizmus második hulláma során elterjedt szlogen, amely azt a meggyőződést fejezi ki, hogy a nők személyes megélései a politikai helyzetükből és a nemek közti egyenlőtlenségből erednek. A magánszféra részének tekintett házimunka, a gyereknevelés és gondoskodás valójában munka és közügy; az otthon végzett, általában női munka el nem ismertsége épp a társadalom egyenlőtlen működéséről és a rendszerszintű elnyomásról tanúskodik.

A számtalan összefüggésben ismert jelmondatot továbbgondolva, jelenlegi helyzetünkre alkalmazva, megfordítva is használhatjuk. Az így létrejött „ami politikai, az személyes” szlogent ebben a formában az ellenséges, patriarchális és szexista környezet magánéletünkbe való behatolására vonatkoztatjuk. A workshop során a résztvevőkkel közösen olyan politikai és közéleti, a hétköznapokban is megjelenő mondatokkal dolgozunk, amelyek mérgezik és korlátozzák személyes életünket, érzéseinket, karrier- és életcéljainkat, nemi és társadalmi identitásunkat, valamint az ezekhez fűződő jogainkat. Ilyenek például a politikusok szállóigévé vált kijelentései és a politikai propaganda uszító üzenetei, mint a „No migration. No gender. No war.” vagy „Magyarország előre megy! Nem hátra.” mondatok. Iróniával és humorral új jelentést adunk az elnyomást és a félelemkeltést visszhangzó szövegeknek, és egy biztonságos közösségben varrjuk fel ezeket személyes és intim holmijainkra: saját alsóneműinkre. A workshopon végzett gyakorlat során a szövegek alsóneműre varrásával kisajátítjuk a ránk zúduló politikai kommunikáció privát szféránkat támadó kijelentéseit. Ezen a gyakorlaton keresztül értelmezzük, ártalmatlanítjuk, kiüresítjük és szimbolikusan a magunk hasznára fordítjuk ezeket a mondatokat, így feloldva az ezekből származó frusztrációkat.

Mit hozz magaddal az alkalomra? Arra kérünk, hozz magaddal legalább egy olyan alsóneműt, amire a workshop során egy választott szöveget fel fogsz varrni.

Ki vehet részt? A részvétel mindenki számára nyitott nemtől és nemi identitástól függetlenül.

Sárvári Regina képzőművész és kulturális munkás. 2024-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán. Ugyanettől az évtől a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagja és vezetőségi tagja. Alkotómunkájában különböző társadalmi, politikai, történelmi és ökológiai kérdéseket vizsgál művészeti kutatáson keresztül. Eltérő médiumokban és technikákkal alkot, mint fotó, videó, performansz vagy textil. Fontosak számára az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatok, mint a kollektív gondolkodás és alkotás, valamint a horizontális tudásmegosztás.

2.

Február 27. 18.00 – 19.30  Matulányi-Szabó Zita prezentációja
Február 28. 11.00 – 17.00 Workshop Matulányi-Szabó Zitával

„Báránybőrbe bújva…”

A workshop során a felnövés, az útkeresés és az identitás alakulásának kérdéseit járjuk körül, személyes és társadalmi szinten egyaránt. A felnőtté válás kérdése szinte minden kultúrában megjelenik: mesékben, mítoszokban, vallási történetekben és irodalmi példázatokban. Gondolhatunk Parszifál útjára, a Tékozló fiú történetére, a beavatási rítusokra, vagy azokra a népmesékre, ahol a hős útnak indul, próbákat áll ki, eltéved, segítőkkel és ellenfelekkel találkozik, majd – látszólag – megérkezik. Ezekben a történetekben az út sosem egyenes: a tanulás gyakran veszteségen, tévedésen, kudarcokon vagy ismétlődő körökön keresztül történik. Felmerül a kérdés: létezik-e egyáltalán az a pont, amikor „felnőtté válunk”? Van-e egy jól meghatározható határ, vagy a felnövés inkább egy folyamatos, körkörös állapot, amelyhez újra és újra visszatérünk az élet különböző szakaszaiban? Milyen események, törések, döntések vagy elakadások kapcsolódnak ehhez az úthoz, és hogyan változik közben az önmagunkról alkotott kép?

A workshop célja nem kész válaszok megfogalmazása, hanem közös gondolkodás ezekről az átmenetekről: elindulásokról, megakadásokrókról, visszatérésekről és identitásváltásokról. Azokról a pillanatokról, amelyekhez gyakran erős szimbólumok társulnak – tárgyak, mondatok, testérzetek, emlékek vagy belső képek formájában. A foglalkozás során kifejezetten arra törekszünk, hogy megvizsgáljuk, hogyan ültethetők át a régi mesék, történetek, szimbólumok és metaforák az egyes életekbe és személyes utakba, milyen párhuzamok fedezhetők fel a kollektív narratívák és az egyéni tapasztalatok között.

A foglalkozás során a résztvevők egyéni, nemezelt felvarrókat készítenek vizes nemezelés és tűnemezelés technikájával. Ezek a munkák személyes állításként, önreflexív lenyomatként is értelmezhetők. A felvarró ebben a kontextusban nem pusztán díszítőelemként jelenik meg, hanem hordozható jelként: egy olyan forma, amely egy belső állapotot, gondolatot vagy viszonyulást sűrít képpé és anyaggá. A megvalósítás mindenkinél saját, szubjektív szimbólumrendszerből indul ki, így az elkészült munkák lehetnek absztraktak vagy figurálisak, ösztönösek vagy tudatosan megformáltak.

A folyamatot egy közös beszélgetés előzi meg, amelyet egy előzetesen kiküldött kérdőív is segít. A kérdések az útkeresés, felnövés, leválás, visszatérés és identitás témáit érintik, lehetőséget adva arra, hogy minden résztvevő már előre reflektáljon a saját történetére, és azt – ha szeretné – beemelje a közös gondolkodás és az alkotás folyamatába.

Matulányi–Szabó Zita intermédia művész, Budapesten él és dolgozik. Munkái a vallási történetek és a népmesék szimbolikáját személyes narratívákkal kapcsolják össze. Művészeti gyakorlata a családi és párkapcsolati dinamikák, valamint testi tünetek, betegségek és gyógyulástörténetek feldolgozására épül. Videóperformanszokkal, használt textilekkel, gyapjúval és különböző nemezelési technikákkal dolgozik, a médiumok között magától értetődő könnyedséggel váltva. A hagyományos textiltechnikákat kortárs kontextusba helyezi, miközben azok jelentésrétegeit tudatosan bontja meg és rendezi újra.

https://szabozitaszabo.myportfolio.com/

3.

Március 27. 18.00 – 19.30 Celina Eceiza prezentációja
Március 28. 11.00 – 17.00 Workshop Celine Eceiza-val

„A rajzolás: a világ legrégebbi, legmodernebb, legnehezebb és legolcsóbb kifejezőeszköze.”*

A fenti kijelentést 1979-ben tette América Sanchez (Buenos Aires, 1939) és Norberto Chaves (Buenos Aires, 1942 – Barcelona, 2024). A két, Barcelonában élő argentin formatervező, pedagógus és rajzrajongó még ugyanebben az évben könyvet írt Promoción internacional para el estudio y la práctica autodidacta del dibujo (A rajzolás tanulmányozásának és autodidakta gyakorlásának előmozdításáért a világban) címmel. Mondatuk adja a workshop konceptuális keretét.

Van vajon olyan gyakorlat, amelyben minden ember osztozik? Bár nem mindenki műveli, a rajzolás talán az egyik legszélesebb körben ismert kifejezési forma. A legtöbb ember vett már a kezébe ceruzát, hogy firkáljon, felvázoljon vagy lerajzoljon valamit azért, hogy olyasmit mondjon el, ami meghaladja a nyelv lehetőségeit. Idővel a rajzoláshoz a készség, tehetség vagy specializálódás fogalmai társulnak, aminek köszönhetően sokan felhagynak vele. Ez a workshop ezt a feltételezést kérdőjelezi meg. Abból indul ki, hogy a rajzoláshoz nem valamilyen szaktudás, hanem egy gesztus szükséges: olyan elemi képesség, amelynek alapja a kéz mozgása. Nincs szükség korábbi tapasztalatra. A rajzot legalapvetőbb tulajdonságán keresztül fogjuk megközelíteni: fizikai aktusnak tekintjük, amely jeleket hoz létre a térben. Azzal, hogy az ábrázolással szemben a gesztusokat helyezi előtérbe, a workshop arra törekszik, hogy a rajzot közös és mindenki számlára elérhető gyakorlatként mutassa be.

A résztvevők egy ideiglenes textilarchitektúrát hoznak létre közösen, amely egyszerre szolgál környezetként és médiumként. A tér maga lesz a jelhagyásra szolgáló felület. Ablakokat és ajtókat jelölünk ki, a lábazatra kisebb intervenciók, a puha falakra pedig az emberi test léptékének megfelelő jelek kerülnek. Ily módon a rajzolás képalkotó és a teret artikuláló cselekvés is lesz. A közös munka alapvető kérdéseket is felvet: Hol végződik egy gesztus és hol kezdődik a másik? Milyen egyeztetésekkel jár a szerzőség egy másokkal közösen használt felületen? A felelősség milyen formái merülnek fel, amikor a rajzolás kapcsolati aktussá válik?

Ahelyett, hogy a rajzolást utánzásként vagy reprodukcióként fognánk fel, ez a workshop olyan gyakorlatként szeretné felmutatni, amelynek révén közös tér jön létre, illetve annak használatáról egyeztetünk. A workshopnak az utcával közvetlen összeköttetésben álló helyszíne tovább bővíti a vizsgálat területét. A belső és a külső közötti átjárhatóságról való gondolkodásra hív, és felveti annak a lehetőségét, hogy a rajzot a workshop terének határain túlra is kiterjesszük, potenciális résztvevőként a járókelőket is bevonva.

Ebben az értelemben a rajzolást nem pusztán technikaként, hanem olyan kollektív gyakorlatként közelítjük meg, amely újraértelmezi a teret, a szerzőséget és a részvételt.

Celina Eceiza képzőművész és író, Buenos Airesben él és dolgozik. A jobbára kézzel készített textíliákból épített installációi, mint holmi testek, különböző fizikai és pszichológiai állapotokat, valamint különféle gyakorlatokat, hiteket, vágyakat és rituálékat fogadnak be és dolgoznak fel. Jimena Ferreiro kurátor szavaival: „Celina Eceiza installációi kellemes, porózus és tágas környezetekbe invitálják a nézőt. Az elmeállapotok módjára megszerkesztett terek csak arra várnak, hogy egy olyan test tapasztalatai legyenek, amely elfelejti, hogy racionális, és átadja magát az érzékeny tudás tiszta akaratának. Ez a bensőséges és egyúttal kollektív tapasztalat politikai erőről tesz tanúbizonyságot, amikor a képzőművészetet élő műfajként jeleníti meg, amelyet ápolni kell, hogy új lehetséges kapcsolatokat tárjon fel az emberek között.”

https://celinaeceiza.com/