2024 máj. 24.
Bürökfeszt
A Lehetőségek tere Filókör szervezésében: Bürökfeszt
💡 MI?
📓 Kollektív felolvasás
Az esemény során a Lehetőségek tere előtt létrehozott mikroparkban elejétől végéig felolvassuk Platón Szókratész védőbeszéde című dialógusát, amely a filozófus halálos ítéletével végződő per körülményeit mutatja be. Szókratész egész életében szenvedélyesen szeretett beszélgetni. Azt gondolta, hogy valódi közösségünk csak akkor lehet, ha sokat beszélgetünk egymással. Ezt mi is így gondoljuk, és azért szervezzük ezt az eseményt, hogy mi, akik ebben a kerületben élünk, találkozhassunk és egy kicsit jobban megismerjük egymást.
🗣️ Beszélgetés és közös evés
Az eseményt úgy kell elképzelni, mint egy vendégséget. A Lehetőségek tere Filóköre főz egy egytál ételt, és bárkit szeretettel vár, aki a Práter utca környékén lakik, vagy éppen arra jár. Aki jön, beszélgető, ismerkedős vacsorára számítson. Közösen eszünk, és úgy fogjuk alakítani az ülésrendet, hogy közben mindenki olyan emberrel beszélgessen, akit még nem ismer. A beszélgetéshez segítségként mindenki kap egy beszélgető lapot is, melyről tetszése szerint összeválogathatja azokat a kérdéseket, amiket a másiktól szívesen megkérdezne.
🌿 Ültetés
Az esemény folyamán elültetjük a foltos bürök nevű gyomnövényt, és mesélünk a Lehetőségek teréről és a tér előtt felállított mikropark Colonia Herbaria Ferus, vagyis gyomnövény kertjének koncepciójáról.
❓ MIÉRT?
Anélkül, hogy tudatában lennénk, Szókratész öröksége még ma is alapvetően meghatározza az önmagunkhoz és a közösséghez való viszonyunkat. Közös világunk – minden kétségünk és félelmünk ellenére, ma is – arra az általa képviselt gondolatra épül, hogy emberhez méltó életet csak úgy élhetünk, ha törődünk magunkkal és a közösségünkkel. Még mindig nem szűntünk meg hinni abban, hogy az emberi világot az igazság és az igazságosság világává kell tennünk. A kultúránk minden hiányossága ellenére arra a hitre épül, hogy az igazságosság az, ami megerősíti, összetartja és egészségessé teszi az emberi lelket és a közösséget, vagy másképpen, az embert emberré és a közösséget közösséggé teszi. Szókratész sorsának tanulsága számunkra az, hogy saját magát ítéli pusztulásra az a közösség, amelyben nincs helye a lélekkel való törődésnek, amelynek tagjai ezzel ellentétes módon képzelik el az együttélés szabályait.
🌱 Foltos bürök – Conium maculatum
A kerületünkben is megtalálható foltos bürökből készült az a méreg, amelyet Szókratész kivégzéséhez használtak Athénben, időszámításunk előtt 399-ben, 2422 éve. A bürök gyakran alkalmazott kivégzési mód volt a városállamban, a méreggel teli poharat az elítéltnek magának kellett kiinnia. Az ítélet mögött lényegében az állt, hogy Szókratész folyton beszélgetésbe elegyedett a városlakókkal, és erről a szokásáról még akkor sem volt hajlandó lemondani, amikor bíróság elé állították. Vádlóiban valószínűleg az keltett félelmet, ellenszenvet és sértettséget, hogy Szókratész folyton leleplezte beszélgetőtársai önelégültségét és képmutatását. Azt képviselte, hogy szüntelenül kérdőre vonhatjuk a konvenciókat és a meggyőződéseinket, amelyekben az életünk zajlik és egymással beszélgetve jobb, szilárdabb válaszokig és újabb kérdésekig juthatunk.
Szókratész története alapján a bürök az ostobaságunkat, a félelmünket, a tunyaságunkat, az ellenszenvünket és a képmutatásunkat szimbolizálja, amely folyton feltámad bennünk a gondolkodás szabadságával szemben. A bürök egy kérdés: hogyan éljünk olyan életet, amely nem megsemmisíti, hanem élteti a gondolkodás szabadságát, és azokat az embereket, akikben ez megjelenik?
✨ KIKKEL? KIKNEK?
A program mindenki számára nyitott. Külön szeretnénk megszólítani azokat, akikkel gyakran találkozunk a környéken és az utcán. Célunk bevonni a hajléktalan embereket is, akik gyakran vágynak társaságra és beszélgetésre. Ők azok, akik életnehézségeik miatt gyakran különleges életbölcsességgel rendelkeznek. Emellett kifejezetten fontos kihívásnak tartjuk a filókör tagok és a környékbeli emberek összekapcsolását.
A program a Józsefvárosi Önkormányzat és a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.-vel együttmüködésben valósul meg, a Szomszédünnep kezdeményezés keretében.