Rólunk

Szinte megszakítások nélkül folytatok tanulmányokat már 24 éve. Készültem csillagásznak és belső építésznek, voltam zeneiskola tanulója, és festészeti osztály hallgatója is. Számomra minden téren egyaránt fontos a művészet gyakorlata és elmélete, a fizikai alkotás és a „tudós” vizsgálódás, a kutatás, a nyitottság és a kritikai szemlélet. A közoktatásban eddig eltöltött évek során megtapasztalhattam számos építő, de még több merev és kontraproduktív módszert, amelyek komoly hátrányokat okozhatnak. Hiszem, hogy a kérdésfeltevés előrébb vihet, mint az állítás, hogy a dogmák elvetése felszabadító erővel bír, és hogy a nyitottság az újra és ismeretlenre nem félelmet, hanem lehetőséget teremt.

A művészeti pálya mellett rendszeresen folytatok pedagógiai tevékenységet projekt jelleggel a Liszt Múzeumtól a Kolorádó Fesztiválig. Hiszek abban, hogy a képzőművészetnek meghatározó szerepe van a vizualitáshoz való tudatos viszony, a kreatív és a kritikai gondolkodás formálásában. Alkotói munkásságom jelentős részében dolgozom csapatban, kollaborációkban, melyekben különböző korosztályok bevonásával, kreatív, egyedi megközelítésekkel keresünk válaszokat, társadalmi és ökológiai problémákra.

Több mint 25 éve dolgozom a kortárs képzőművészet területén, amely számomra a kritikai gondolkodás gyakorlásának legjobb terepe. A kortárs művészet gyakran úgy nyúl megszokott kérdéskörökhöz, hogy megkérdőjelezi a berögzült működéseket és bátran feszeget tabutémákat. Erre ma nagy szükség van a társadalmi együttélés minden területén, legyen szó oktatásról, politikáról, emberségről vagy a Föld megőrzéséről. Hiszek abban, hogy a gondolkodás formálásával sokkal több ember lesz cselekvőképes és ezen az úton kell segítenünk a fiatalokat!

Mitől lesz jó egy csoport, és közösség? Miért jó tartozni valahova? Mit jelent, hogy együtt közösen megfogalmazunk egy célt és közösen cselekszünk? Szociológusként az érdekel, hogyan lehet a társadalmi hatásokra reflektálni, alakító módon cselekedni, a csoportokban pedig az, hogyan tudjuk a mindenkiben meglévő tudást láttatni, egymás értékeit felismerni és közösen egymás erőforrásait egy irányba – alkotásba, cselekvésbe, érdekérvényesítésbe – terelni. A valós élettel és a valós helyzetekkel dolgozom, legyen az változás, öröm, siker, vagy akár kihívás konfliktus, veszteség, gyász. Ezek alakulnak át folyamatokká, miközben a közösség közös és demokratikus elvek szerint alakul és egy új minőséget hoz létre.

Tíz évig dolgoztam újságíróként, munkámmal elnyertem a tényfeltárás legmagasabb hazai elismeréseit. Jelenleg civil szervezeteknek segítek szabadúszó újságíróként és médiaelemzőként, valamint bevezetés a filozófiába és kreatív gondolkodás kurzusokat tartok a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Alkalomadtán dialógus- és önfejlesztő csoportokat vezetek, illetve párbeszéd- és érveléskultúrát ösztönző társadalomfejlesztő projektekben veszek részt, melyekben a filozófiai módszerek és hagyomány gyakorlati alkalmazásával kísérletezem. Emellett a filozófia szélesebb társadalmi alkalmazhatóságát kutatom a Szegedi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolájában.

A legjellemzőbb tulajdonságom, ami a szakmai hozzáállásomat is meghatározza, a rajongás az új és a régi dolgokért. Filmtörténész vagyok, elvarázsol a régi mozi, a letűnt korok szokásai és állandóan kíváncsivá tesz, hogyan gondolkodnak a nálam fiatalabbak. Szeretek kipróbálni ismeretlen dolgokat, a tanításban új módszereket, a kutatásban új témákat, az állandó tanulás az egyik lételemem. Kedvenc mozdulatom az elrugaszkodás, s ennek megfelelően szívesen tervezek dolgokat. Fontos számomra a közösség, igyekszem az időm nagy részét különböző (családi, baráti, szakmai) csoportokban tölteni, épp ezért a kultúrakutatást, a másik szakmámat folyamatosan, még szabadidőmben is gyakorolhatom: állandóan megfigyelek. Főleg a hatalmi viszonyok mintázata érdekel: idealista vagyok, szeretnék emberibb, demokratikusabb világban élni.

A húszas éveimben nevelőotthonban dolgoztam, majd Grotowski-féle “belső színházat”, butoh táncot és mozgásszínházat tanultam. Utána gyermeket szültem és abbahagytam a színházat. Pécsett született meg a fiam, onnan költöztünk le egy nagyon kicsi faluba, Besencére, ahol mélyszegénységben élő családok, gyerekek élnek. Ahogy cseperedett a fiam, a faluban összeszedtem a gyerekeket és foglalkozásokat tartottam nekik. Biogazdálkodásból tartottuk el magunkat, de miután a pénzünk elfogyott, a fiammal visszaköltöztünk Pestre, azóta masszőrként tartom el a családomat. Szeretnék adni, különösen a színházi tapasztalataimból, azoknak az embereknek, akik hátrányokkal indulnak, akiknek nehezen nyílnak meg az ajtók és sok mindenből kimaradnak. A színház nem csak arra hogy jó, hogy színpadon legyen, a színház hozzáállás, módszer, melynek segítségével rácsodálkozhatunk és jobban megérthetjük az életet!

A gimnáziumban rendező-operatőrnek készültem, majd az érettségi után az egykori Magyar Televíziónál kétéves kameraman és segédoperatőri képzésen vettem részt, így dolgozhattam az akkori profi tévések mellett, ráadásul filmes kamerákkal is forgathattam segédoperatőrként. A kereskedelmi televíziók megjelenésével 1997-ben az ELTE filozófia szakára jelentkeztem, ahol diplomát szereztem, majd elvégeztem az ELTE Mozgóképkultúra és Médiaismeret tanári szakát, így 2004-től kezdtem középiskolai tanárként dolgozni. Pedagógia szakvizsgám során alternatív pedagógiai módszereket ismertem meg, amelyek középpontjában az ember és a tudás áll, nem a tananyag, nem az osztályzat és nem a tanári akarat és elvárások. A demokratikus oktatás módszereire támaszkodva részese voltam egy általános iskola megalapításának is. Tanítottam a filmkészítés és filmelemzés mellett filozófiát, valamint etikát is.